Péntek/2: jönnek az oroszok, de hová és minek?

„Is this the Debussy?” – minden „excuse me” meg „hello” nélkül ennyit kérdezett pénteken a Világ Egyik Legdurvább Vádlijának Tulajdonosa a cannes-i reklámfesztivál szemináriumterme előtt. Mint tíz perccel később kiderült, ő a következő, az orosz reklámról sáv szervezője volt, és úgy általában is annyira volt képben arról, mi történik Cannes-ban, amennyire a helyszíneket vágta a hatodik napon. Pedig az „Exploring Russian Advertising -- Yesterday, Today, Tomorrow” című sávot még ígéretes – sablonos, de vicces – retrókomcsi plakátok hirdették fesztivál-szerte, de végül Borat-szerűen szürreális és döbbenetesen kínos óra sült ki a dologból.

Az erősen foghíjas színházteremben a végig névtelen maradó Vádlitulajdonos először erősen tört angolsággal bejelentett egy szociológust, aki még sokkal törtebb angolsággal, szótagolva felolvasott egy összegzést az orosz társadalmi célú reklám fejlődéséről 1850 óta – akkor már figyeltem, van-e rejtett kamera.

A Vádlikirály utána becelebrálta Yuri Grymov producer/rendezőt, aki a biztonság kedvéért már inkább tolmáccsal nyomta. A hirdetők hülyék, a nagy ügynökséget fát vágnak, futószalagon adaptálnak, anélkül, hogy tekintettel volnának az orosz néplélek sajátosságaira, minden tender cinkes – nagyjából ezeket mondta, és ha ilyen gyorsan is mondta volna félóra helyett, nem is lett volna olyan hihetetlenül vontatott.

És ha egy kicsit is érti(k), milyen közönség előtt és miért beszél, lehetett volna erős: mint elejtette, Oroszországban például alkoholreklámban nem lehet ember és valamilyen oknál fogva állat sem, ha erről prezentál félórát, tátott szájjal néztem volna. Ehelyett csak küzdöttem az ébrenmaradásért, mint mindenki más, miközben a háttérben minden kommentár nélkül pörögtek a ruszki plakátok, amelyekről nem lehetett eldönteni, melyik 1950-es és melyik tavalyi.

Igazán durva viszont a lezárás sikerült: a végén felajánlották a döbbent közönségnek, hogy kérdezzenek nyugodtan, mire egy erősen beépített-gyanús asszony azt szegezte nekik oroszul, hogy vajon a helyi önkormányzatok mit tehetnének a kreatívszínvonal emelkedéséért. Végül a rendező és a közönség egy ukrán tagja üvöltve összevesztek: az ukrán szerint ő simán nyeri a tendereket a cégével az orosz piacon minden cinkelés nélkül, kreatívnak meg mindenki annyira kreatív, amennyire harcol érte, úgyhogy legyen vége a hülyeségbeszélésnek. Érdekelt volna, erre mit válaszoltak, de bár a kérdés angolul érkezett, erre már csak oroszul válaszoltak – hosszan és hevesen, de tolmácsolás nélkül.