Nem tudom, azon öt kategória nevezettjei és díjazottjai mit gondolhattak, akik már napokkal a kedd késő este, a fesztivál harmadik napján tartott ún. nyitóbuli előtt rég le lettek zajoltatva, mindenesetre nekünk muszáj volt megnéznünk, mit tud egy ilyen parti, ha már sikerült súlytalan kelet-európai sajtódelegációként is kiverekedni két belépőt rá. Nos, nem tud sokat, de azt nagyon tudja. Még képek és magyarázat a folytatásban.
Az este toronymagasan legjobb része a legeleje volt, amikor a legendás tengerparti sétányon, a Croisette-en szomorúan befelé pislogó belépőtlen tömegek irigy nézését a hátunkban érezve behatoltunk a Carlton szálloda fövenyes strandjára installált partiba. Odabent ijesztő zsúfoltság – melegítős-kockásrövidnadrágos malajziai junior szövegírók, brit ügynökségvezetők és a mindenütt jelenlevő amerikai account asszisztens csajok egymás hegyén hátán.
Beléptünkkor még nagyon-nagyon szar zene szólt, ami fokozatosan egyre kevésbé szarrá vált, hogy végül tökéletesen leírja egy átlagos csütörtök esti Zöld Pardon playlist ívét, frissen lejárt szavatosságú diszkóslágerektől sima házibulis átmeneteken át a Nirvanára szkreccselésig – de a boksz-szorítóra emlékeztető pódiumra szorult hardcore tömegnek baromira tökmindegy volt, mit játszanak, lent meg azzal volt elfoglalva mindenki, hogy a félhomályban minél több piát és kaját tudjon szerezni az asztalokról, amíg még volt honnan.
A magunk részéről ugyanúgy a nemzeti klikkesedést választottuk, mint ránézésre és ráhallásra mindenki más is, alkalmi Neo/UPC/Leo Burnett/Kreatív koalíciót formálva, és nagyjából azt tettük, amit minden magyar tett volna a helyünkben: kihasználtuk, hogy ingyen van a bor és sok. A közben beálló világmegváltást Balázs már megénekelte eggyel lejjebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése