2008. június 15., vasárnap

Esélyesek először

A reklámszakma nagy ismerői minden évben készítettek Cannes-i eredménekre vonatkozó jóslatokat. A legismertebb ilyen jós Bob Garfield volt, aki tavaly a fesztivál előtt megjósolta, hogy ki lesz a befutó az egyik legnépszerűbb kategóriában a reklámfilmek között. A Dove "Evolution" című munkáját tekintette a legjobbnak és lám, valóban ez a film lett az egyik befutó. Sokaknak nem tetszett a szakállas Garfield jósolgatása, mondván, van akkora véleményvezér, hogy ezzel befolyásolja a verseny kimenetelét. Lehet, hogy ezért idén nem is nagyon jósolt. De nem csak ő tartózkodott ettől, a brit szaksajtóban sem igazán vannak találgatások.



Tavaly novemberben az Epica reklámversenyen a filmes fődíj odaítélése előtt nagy vita volt a zsűritagok között az egyik csoport a Cadburys Dairy Milk márka Gorilla című filmjét, a másik a The Power of Wind című reklámot tartotta jobbnak. Aztán végül győzött a Gorilla, aminek azért is örült a zsűri elnöke, mert szerinte ez a munka biztosan Cannes-ban is nyer majd valamit és jó lesz, hogy az Epica díjazta először a munkát, a The Wind ráadásul tavaly aranyoroszlánt kapott. Azóta a Cadburys Dairy Milknek van egy újabb szpotja, sokkal kevésbé jó, mint a Gorilla.

Gorilla



The Wind



The Trucks



Nincsenek megjegyzések: